Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Tutireceptek.hu fejléc

Csirke sült gyümölccsel - Hot Panben recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
12 darab filézett csirke felsőcomb
só (tetszés szerint)
étolaj (a sütő aljára éppenhogy)
szeletelt gyümölcsök (alma, nashi [kínai] körte, banán, meggybefőtt és konzerv-őszibarack, illetve bármi, amit szeretünk)
natúr kefir vagy joghurt

Elkészítés:
A húsokat kettévágjuk, de kisebb szeletekre is érdemes felvágni, mert akkor később - pl. pici gyereknek - nem kell összenyiszálni, és pirosabbra is sül. Az óriásserpenyőt kicsit átolajozzuk, beállítjuk 150 fokra, és beletesszük a húsokat. Tűpróbáig, de minimum pirulásig sütjük, feltekerjük a hőtároló csavarját 180 fokra, majd beleszórjuk a gyümölcsöket, és fedő alatt is pároljuk kicsit, hogy levet eresszen. Pár perc múlva, amikor már éppen készen van, rákanalazzuk a kefirt vagy a joghurtot. Összekeverjük az ételt, kikapcsoljuk a sütőt, és hagyjuk, hogy legalább tíz percig összeérjenek az ízek.

Tanácsok:
Ha marad belőle, érdemes hűtőbe tenni másnapra vagy későbbre, mivel a gyümölcsök és a hús tovább érlelődik, átveszik egymás ízét, „integrálódnak”, és egyszerűen isteni lesz a végeredmény!

Elkészítési idő: 30 perc

A receptet beküldte: boribakter


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Bakonyi csirkemell » Színes csirkemell » Dupla sajtos rakott csirke » Sörben főtt gombás csirke
» Csirkés sóskaleves » Zöldséges csirkebatyu » Sokadik töltött csirkecomb » Brokkolis csirke
» Meggyes, sajtos csirkemell » Csirkemáj sült hagymával » Csirkemell zöldségágyon » Pestós csirkemell
» Csirkegolyó kijevi módon » Nosztalgia csirkemell » Tejszínes csirkemell ragu » Ropogós csirkeszárny


Minden jog fenntartva © 2020, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat és adatvédelmi tájékoztató | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.