Tutireceptek.hu fejléc

Csirkemell őzgerincformában sütve (Akár 90 napos diétához is) recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
80 dkg csirkemell
20 dkg bacon szalonna
15 dkg reszelt sajt
só, bors
petrezselyem ízlés szerint
4 evőkanál tejföl
2 evőkanál liszt vagy egy evőkanál keményítő
3 tojás

Elkészítés:
A húst vágjuk apró kockára, sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk állni egy kicsit. 3 evőkanál tejfölt, a tojásokkal, liszttel, a sóval, a borssal, a petrezselyemmel, 10 dkg reszelt sajttal masszává keverjük. A felkockázott húst adjuk hozzá a sajtos-tejfölös masszához adjuk.

( Ha a húst előre besóztuk, és hagytuk állni is akkor a masszába már ne tegyünk túl sok sót )

Az őzgerincformát kivajazzuk, megszórjuk zsemlemorzsával és kibéleljük szalonnával úgy, hogy a szélei kilógjanak a formából. A húsos masszát kanalazzuk a formába és hajtsuk rá a lelógó szalonnát. Hosszában a tetejére is tegyünk szalonnacsíkokat, kenjük meg a maradék egy evőkanál tejföllel, majd szórjuk meg a maradék 5 dkg reszelt sajttal.

Előmelegített sütőben, 170 fokon, kb. 40 perc alatt süssük készre. Egy sütőpapíros tepsire helyezve süssük, hogy az esetlegesen kifolyó szaft ne folyjon a sütőbe. Amikor megsült kifordítottam a formából a sütőpapíros tepsire és addig pirítottam míg a szalonna nem kapott egy kis színt.

Az őzgerincforma mérete : 32 cm hosszúságú és 11 cm széles.

Elkészítési idő: 90 perc

A receptet beküldte: melendy


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Sajttal sült csirkemell » Tüzes csirkemell » Padlizsán gombával sütve » Csirkemell formában sütve
» Brokkolis csirkemell # » Baconos csirkemelltekercs » Magyaróvári csirkemell » Csirkemell céklás rizzsel
» Mézes banános csirkemell » Gyümölcsös csirkemell » Szecsuáni csirkemell » Göngyölt csirkemell
» Hawannai csirkemell » Makói rántott csirkemell » Brokkolis csirkemell II. » Párizsi csirkemellből


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.