Tutireceptek.hu fejléc

Hai-Shu-Shiki Csirke (Csirkemellek citromos-birsalmás-szilvás mártásban) recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
4 kis csirkemell
1,5 dl fehérbor
( szilvabor, szaké még jobb,)
30 dkg szilva
3 db kisebb birsalma
egy citrom
1 kiskanál szójaolaj

tört fehér bors,
kevés citromlé
ízlés szerint kis cukor a szószhoz

Elkészítés:
A birsalmát hámozzuk meg, vágjuk fel kis kockákra, citromlés vízben mossuk
meg, meg ne barnuljanak. A szilvákat előbb forró, majd hideg vízbe mártva
lehúzzuk a bőrét, majd egy éles késsel kimagozzuk. A birsalma és a szilva
felét tiszta kendőbe bugyoláljuk, és egy edénybe helyezzük, a másik felét
"csak úgy" beletesszük ugyanabba az edénybe, majd annyi vizet teszünk rá
hogy ellepje a gyümölcsöket, és egy evőkanál ( v. kettő ha nem találjuk elég
édesnek a gyümölcsöket). Ha a kendőben lévő megpuhult kivesszük, ezek a
köret egy részét képezik majd. A vízből egy decit kimerünk egy kis pohárba,
és félretesszük. A többit krumplinyomóval, vagy ha már elég puha a birsalma
villával, összetörjük, majd belereszelve egy kis citromhéjat, és préselve
hozzá egy fél citrom levét főzzük tovább míg be nem sűrűsödik.

A húst besózzuk, megborsozzuk fehér borssal, kivajazott lábosban jól
átsütjük (nem pirosra). Ha átsült aláöntjük a bort, majd felengedjük azzal
az 1 dl vízzel, amiben az alma, és a szilva főtt (ezt raktuk félre
előzőleg), és beleteszünk még a lábosba egy kis citromhéjat, (a fehér
belseje nélkül), és egy kiskanál szójaolajat. Lassú tűzön fedő alatt puhára
pároljuk, majd a fedőt levéve elpárologtatjuk a húson lévő vizet, majdnem
zsírjára sütjük. A hús mellé a megpuhult szilvát, és birsalmát, valamint
párolt rizst helyezünk, és a szósszal leöntve tálaljuk. Ha vendégeinket
kényeztetni szeretnénk, készítsünk TEMPURÁT egy kis tálkában az étel mellé.


A receptet beküldte: LoLiNa


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Rántott csirkecombfilé » Tojásban pácolt csirkemell » 5 fűszeres keleti csirke » Csirkebrassói
» Mazsolás-currys csirke » Csirkehúsos torta » Csirkés csupor » Bazsalikomos csirkesaláta
» Csirkemell Mérő módra » Csípős csirkeragu » Tejfeles csirkemáj » Kínai csirke
» Pirított csirke » Baconos-sajtos csirke » Ananászkrémes csirke » Csirkemell zöldséggel


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.