Tutireceptek.hu fejléc

Házilagos paneer-készítés (túrószerű indiai natúr sajt) recept

Kategória:
 Vegetáriánus ételek

Hozzávalók:
8 személyre:
3 l tej
6 ek szűrt citromlé vagy ecet

Elkészítés:
A tejet egy lábasban forraljuk fel, kevergetve, hogy ne égjen oda. Ezután vegyük lejjebb a lángot, és adjuk hozzá a citromlevet vagy ecetet, majd pár másodpercig főzzük, amíg az író el nem válik a savótól. Ekkor vegyük le a tűzről, és picit rázogassuk meg az edényt, hogy az író összeálljon. (Ha ez nem akar megtörténni, alacsony lángra visszatehetjük picit a lábost még pár másodpercre.)

Egy szűrőt béleljünk ki egy muszlinruhával úgy, hogy túl lóg a szélén. Az írót öntsük át rajta, eltávolítva ezzel a savót. Finoman csippentsük össze a ruha széleit, mint egy zsákét, csavarjuk meg, míg az összes író el nem távozik. Utána folyó víznél mossuk át a „zsákot”, hogy a maradék ró is eltávozzon, majd csavarjuk meg, hogy az összes felesleges folydékot kipréseljük belőle. A zsákoz akasszuk fel valahová, ahol csöpögni tud, és hagyjuk jó pár órát állni, amíg minden folyadék kimegy belőle, és a „sajt” összeáll. Ezután formázásképpen egy jól megrakott tálca (vagy más nehéz tárgy) segítségével nyomjuk össze a sajtot, és hagyjuk így kb. 1 órán át. Akkor van kész, amikor a paneer-t már kockákra tudjuk vágni.


A receptet beküldte: mmanoka


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Natúr sütőtökpüré » Natúrszelet » Natúr sült csirkemell » Natúr sertésborda
» Indiai csirkés szendvics » Csirkeleves indiai módon » Túrós málnaturmix » Indiai ragu
» Indiai kenyér » Indiai párolt sertésragu » Indiai csirkecombok » Indiai kókusztej
» Indiai chai tea (masala) » Indiai csirkemell » Zöldbab indiai módra » Csirke indiai módon


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.