Tutireceptek.hu fejléc

Krumplis zsemlegombóc paprikaszósszal recept

Kategória:
 Egytálételek

Hozzávalók:
4 szikkadt zsemle,
4 héjában főtt krumpli,
2 tojás,
2 tojássárgája,
1 csokor snidling,
2 evőkanál liszt,
só,
frissen őrölt fekete bors,
tej szükség szerint

a szószhoz:

1 hagyma,
1 piros húsú paprika,
1 evőkanál liszt,
1 evőkanál olaj,
2 evőkanál tejföl,
fél csokor kakukkfű,
fél evőkanál édes-nemes paprika,
6 dkg zsemlemorzsa,
8 dkg vaj,
marhahúsleves (kockából)

Elkészítés:
A snidlinget megmossuk, leitatjuk róla a nedvességet, és apróra vágjuk. A hagymát finomra aprítjuk, a paprika csumáját kivágjuk, majd felkockázzuk. A kakukkfüvet finomra metéljük. A krumplit meghámozzuk, kis kockákra vágjuk. A zsemlét apró kockákra aprítjuk, és kevés tejben megáztatjuk, majd a krumplit a szitált liszttel, a tojással és a tojássárgájával, a sóval, borssal, snidlinggel összedolgozzuk, és letakarva, szobahőmérsékleten fél órán át pihentetjük. A zsemlés krumplimasszából nyolc gombócot formálunk, és lisztben megforgatjuk őket. Gyöngyöző, sós vízbe tesszük, és kis lángon 20 percig főzzük, majd jól lecsöpögtetjük. A paprikaszószhoz serpenyőben olajat hevítünk, és a lisztet a hagymával együtt megpirítjuk benne. Hozzáadjuk a paprikát, a kakukkfüvet, sóval, borssal ízesítjük, felengedjük marhahúslevessel, és sűrűre forraljuk, végül belekeverjük a tejfölt. A zsemlemorzsát forró vajban világosra pirítjuk. A gombócokat jól lecsöpögtetjük, zsemlemorzsában megforgatjuk és a paprikaszósszal tálaljuk.


A receptet beküldte: access


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Krumplis rétes » Krumplis bere II » A legjobb krumplis pogácsa » Zsemlegombóc
» Finom krumplis egytál » Zsemlegombóc 3 » Krumplis Tzatziki saláta » Krumplis dóka
» Zsemlegombóc 2 » Sváb krumplisaláta » Hagymás krumplisaláta » Krumplis gombóc
» Sajtos krumplisaláta » Krumplis ropogós » Sült zsemlegombóc » Hamis krumplisaláta


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.