Tutireceptek.hu fejléc

Omlós csirkemáj csirkemell kéregben recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
1 kg csirkemell
30 dkg csirkemáj
natúr ételízesítő
1 tk paprikakrém
1 tk mustár
1 kk szárított fokhagymapor
parmezán sajt (ízlés szerint)

bors ízlés szerint
egy kevés margarin

Elkészítés:
A csirkemellet szép vékony szeletekre vágjuk, kicsit klopfolhatunk is rajtuk, majd sózzuk, borsozzuk őket.
A csirkemájakat egészben hagyjuk, és ízesítjük őket a natúr ételízesítővel, borssal, pici sóval.
Egy-egy egész májat és egy kis csík margarint beleteszünk egy csirkemell szeletbe, és feltekerjük.
A tekercsek külsejét még ízesítjük paprikakrém, mustár, fokhagymapor, natúr ételízesítő, bors keverékével.
Amikor készen vannak a tekercsek szorosan betekerjük őket alufóliába, így nem fognak szétesni.
Sütőben megsütjük őket.
Mielőtt teljesen átsülnének a tekercsek, kivesszük a sütőből őket, és levesszük róluk a fóliát, majd visszatesszük, hogy kicsit piruljon még a tetejük (ha szeretjük a parmezán sajtot, akkor szórjunk a tekercsekre, és úgy tegyük vissza a sütőbe őket).
Amikor kész, kivesszük, és egy kicsit várunk vele, hogy hűljön, majd szeleteljük, és pl. petrezselymes burgonyával vagy burgonyapürével tálaljuk.
A máj nagyon omlós, puha benne, és nagyon jól harmonizál a fűszeres csirkemell burokkal.

Tanácsok:
sütési hőfok:
180°C


A receptet beküldte: Lolita63


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Csirkemell sajtmártásban » Hamis vadas csirkemell » Tejfeles csirkemáj » Egyszerű csirkemell
» Sült csirkemellfilé » Baconszalonnás csirkemell » Csirkemellfilé sonkában » Alufóliás csirkemell
» Csirkemell aszaltszilvával » Zöldbabos csirkemell » Csirkemáj lecsósan » Sajtos csirkemell gombával
» Tejszínes csirkemell II. » Zamatos csirkemáj » Mustáros tepsis csirkemell » Omlóshabos dióspite


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.