Tutireceptek.hu fejléc

Pompadour-torta recept

Kategória:
 Sütemények, édességek

Hozzávalók:
A kakaós cirádákhoz:
1 nagyobb tojásfehérje
2 dkg kakaópor
2 dkg liszt
2 dkg cukor
2 dkg puha vaj
A piskótához:
4 tojás +1 sárgája
12 dkg cukor
12 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
4 evőkanál víz
csipetnyi só
A krémhez:
50 dkg mascarpone
4 evőkanál porcukor
2 evőkanál kakaópor
10 dkg fehér csokoládé

Elkészítés:
A cikornyákhoz a hozzávalókat kikeverjük. Egy kapcsos tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük. A krémet uzsonnás zacskóba töltjük, majd a zacskó csücskét lecsípve tetszőleges mintát rajzolunk a sütőpapírra. (Tükörírással felirat is készülhet.) Hűtőben dermesztjük, amíg a piskóta elkészül.

A sütőt előmelegítjük 160 fokra. A szokásos módon piskótatésztát keverünk, majd a hűtőből kivett formába öntjük a masszát. Világosra sütjük.

A krémhez a fehér csokit felolvasztjuk 1 evőkanál mascarponéval. A mascarponéba keverjük a kakaóport és a cukrot, majd belekeverjük az olvasztott fehér csokit is. Robotgéppel habosra verjük.

Amikor a piskóta kihűlt, késsel körbevágjuk a forma mentén, hogy a tészta leváljon a sütőformáról. A sütőpapírt lehúzzuk az aljáról, így meglátjuk a mintát. A tortát félbevágjuk, beletöltjük a krém 3/4 részét, a maradékkal pedig az oldalát vonjuk be.

Legalább 1-2 óra hűtést igényel.


A receptet beküldte: mese


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Paradicsomos süti » Darázsfészek II. » Kekszes csoda » Intelligens finom krémes
» Kakaós szelet Tőlem! » Krémszaloncukor házilag » Konyakos almatorta » Almás puffancsok
» Egzotikus tejberizs » Reform golyócska » Grillezett narancs » Tojáslikőrös kókuszos golyók
» Me da mais » Rubin-szelet » Rakott rétes 2. » Csokis Brownie


Minden jog fenntartva © 2023, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.