Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Tutireceptek.hu fejléc

Pontyderék lengyelesen recept

Kategória:
 Halas ételek

Hozzávalók:
1 kg pontyfilé só, őrölt bors 1 citrom leve 1 vöröshagyma 2 ág szárzeller (halványzeller) 2-2 közepes sárgarépa és petrezselyemgyökér 1 kisebb (kb. 50 dkg) kanadai sütőtök 10 dkg húsos császár- szalonna 3-4 evőkanál finomliszt 4 evőkanál olaj 3 dkg vaj vagy Rama margarin 1 evőkanál cukor 2-3 szardellafilé (ajóka) 2,5 dl vörösbor 1,25 dl átszűrt húsleves (leveskockából is jó) 6 dkg vékony csíkokra vagy lapocskákra vágott mandula (mindkét változat készen kapható) 1 kis csokor petrezselyem

Elkészítés:
A halat megmossuk, leszárogatjuk, majd kétujjnyi vastagon fölszeleteljük. Kb. 1 csapott evőkanál sót meg 1 mokkáskanál borsot citromlével összekeverünk, a halhúst alaposan bedörzsöljük vele, és félretesszük. Az összes zöldséget megtisztítjuk, majd egy-centis kockákra, a szalonnát pedig feleakkorára vágjuk. A halat lecsöpögtetjük, a lisztben meghempergetjük, azután a megforrósított olajon oldalanként 1-2 perc alatt elősütjük. Szűrőlapáttal kiemeljük, félrerakjuk. A vajat a szalonnával együtt a visszamaradt olajba dobjuk. A cukorral 2-3 percig sütjük, amíg karamellizálódni nem kezd. Ekkor a zöldséget hozzáadjuk, 5-6 percig pároljuk-pirítjuk. Az apróra vágott konzerv szardellafilét belekeverjük, a bort meg a levest ráöntjük. A mandulát és a fölaprított petrezselymet beleszórjuk, megsózzuk, megborsozzuk, az elősütött halat ráfektetjük. Lefedve, kis lángon kb. 15 percig pároljuk, de közepesen forró sütőben is süthetjük ugyanennyi ideig. Zsemlegombóc az igazi mellé.


A receptet beküldte: Polli


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Lazacfilé fokhagyma mártással » Harcsafilé citromos panírban » Zöldséges lazac 1 » Lazac sütőben
» Halvagdalt » Hekk sütőben » Fóliában sült hal » Sült hal gombás mártásban
» Afrikai harcsa brassói módra » Diós rántott ponty » Halászlé ahogy én csinálom. » Szezámos-zöldséges hal
» Pestos halfilé » Mustáros tonhal » Parázson sült citromos tonhal » Fogasfilé bakonyi módra


Minden jog fenntartva © 2022, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat és adatvédelmi tájékoztató | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.