Tutireceptek.hu fejléc

Rest asszony galuskája recept

Kategória:
 Tésztafélék

Hozzávalók:
Azért "REST"az a szegín' tót asszo', mert evőkanállal szaggatni a vízbe, hogy gyorsan végezzen (na azért nem túl nagyokra)

60 dkg liszt
4 tojás,
1 kk só
1/2 l író vagy kefir
1/2 kg tehéntúró
15 dkg szalonna
10 dkg sajt
1 ek olaj vagy vaj

Elkészítés:
A lisztből, tojásból, a sóból és az íróból/kefirből nokedliszerű lágy tésztát készítünk, amit egy kevés olajjal-én vajjal - még puhábbá teszünk (könnyítünk).
Forrásban levő sós vízbe evőkanállal beleszaggatjuk - 'amúgy rest asszony módjára'.
Ha megfőttek a galuskák (kb. 8 perc), kiszedjük őket a vízből, de nem öblítjük le hideg vízzel, hanem rögtön a sütőedénybe tesszük. A felkockázott szalonnát egyenletesen elterítjük a tetején, hogy a zsírja mindenhová lefolyhasson.
Erre terítjük rá a tehéntúrót, majd a reszelt sajtot. Én előbb a túrót és tetejére tettem a szalonnát.
Rövid időre, amíg a sajt kissé megpirul, betesszük a sütőbe. (30 perc takarékon, kb. 200 fokon). A szalonna nem égett meg.
(én sajtot nem teszek rá, anélkül is tömény.)

Tanácsok:
Megjegyzés:
-A galuska tésztájába is tegyünk túrót, jobb ízű lesz (a fél kilóból kb. 15 dekát)
-A szalonnakockát előbb gyengén megpirítom, inkább csak 'üvegesítem' nagyon világosra. A zsírját is mind rálocsolom. (felveszi)
-Aki szereti, tálaláskor meg lehet tejfölözni kicsit.
Sőt, aki szereti a kapor ízét, az vagy a túróba, vagy a tálaláskor locsoló tejfölbe tehet egy kevés apróra vágott kaprot. Nagyon finom volt úgy is.
Önálló étel fejessalátával, vagy valamilyen savanyúsággal, de körítésként is ehetjük.

Elkészítési idő: 40 perc

A receptet beküldte: andland


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Lusta asszony vacsorája » Lusta asszony rétese » Jóasszony pecsenyéje » Háziasszony remeke
» Lusta asszony pitéje » Csirke jóasszony módra. » Részeg kisasszonyok 1. » Részeg kisasszonyok 2.
» Jóasszony szelet » Jérce jóasszony módra » Kató néni grízgaluskája » Lusta asszony túrós rétese
» Rétes lusta asszony módra » Lusta asszony sütije » Pecsenye jóasszony módon » Dolgozó asszony rétese


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.