Tutireceptek.hu fejléc

Stefánia szelet őzgerincben recept

Kategória:
 Levesek

Hozzávalók:
1 kg darált sertéshús
6 db főtt tojás
1 db tojás (a kenéshez)
2 db tojás (a húshoz)
2 db zsemle
1 dl tej
só ízlés szerint
fasírt fűszerkeverék ízlés szerint (elhagyható)
1 ek sertészsír (a tepsi kikenéséhez)
1 ek zsemlemorzsa (a tepsi kikenéséhezbeszórásához)
1 nagy fej vöröshagyma
5 dkg sertészsír
2 db fokhagyma
1 teáskanál mustár (ízlés szerint)
bors ízlés szerint (őrölt)
majoranna ízlés szerint
3 ek fűszerpaprika
bazsalikom ízlés szerint

Elkészítés:
Egy kisebb tálba beáztatjuk a zsemlét egy kis tejes vízbe.
Feltesszük a 6 db tojást megfőzni keményre.
Apróra vágjuk a hagymát, és kb. 5 dkg zsiradékban megpároljuk, majd kicsit pirítjuk.
Közben a fokhagymát kipréseljük, és a hagymához adjuk. Kicsit még együtt pirítjuk, majd félretesszük.
Egy nagyobb tálba tesszük a darált húst. Hozzátesszük a kinyomkodott zsemlét. Beleteszünk 2 db egész tojást.
A hagymát is beleöntjük. Befűszerezzük ízlésünk szerint. Alaposan összegyúrjuk, kidolgozzuk. Pihentetjük a hűtőben kb. 15 percet.
Van, aki szokott a masszába zsemlemorzsát is tenni, főleg ha túl lágyra sikerül. Én nem tettem most bele.
Amíg pihen a massza, előkészítjük a formát, és bemelegítjük a sütőt.
Egy őzgerinc formát kibélelünk alufóliával úgy, hogy kilógjon az oldalán. Teszünk zsiradékot az alufóliára, és megszórjuk zsemlemorzsával.

A massza felét belesimítjuk a formába, majd szépen belesorakoztatjuk a főtt tojásokat. Úgy tegyük, hogy a hegyesebb végéből egy picit levágunk, hogy legyen tojás minden szeletnél.
Rátesszük a másik felét a masszának, és jól belenyomkodjuk. Teszünk rá kevéske zsiradékot és zsemlemorzsát.
Rátakarjuk az alufóliát, de vágjunk még le egy nagyobb darabot, és azzal is betakarjuk, hogy ne nagyon jöjjön ki lé.

Mehet a sütőbe kb. 50-60 percre. Figyeljük, mert ha mégis jön ki kicsi lé, tenni kell alá egy tepsit, hogy felfogja.
Az idő leteltekor előveszünk egy sima sütőlapot v. tepsit. Az őzgerinces husiról levesszük a felső alufóliát, és beterítjük a sütőlapra úgy, hogy legyen egy kis pereme. Erre a "tálcára" ráborítjuk az őzgerinc tartalmát. Óvatosan kell, mert jön ki lé, amire szükségünk lesz a burgonyánál.
Levesszük az alufóliát, és a felfogott zsiradékkal szépen átkenjük a husinkat. 1 tojást felverünk, és ezzel is átkenjük a husinkat. Kenegessük addig, amíg elfogy a tojás.
Visszatesszük a sütőbe kb. 10-15 percre. Ha már szép barna a stefániánk a tojástól, készen vagyunk.
Kicsit hagyjuk hűlni, és akkor már szépen szeletelhető.
Köretnek adjunk hozzá egyszerűen sós vízben főzött burgonyát, és öntsük nyakon a felfogott zsiradékkal. Nagyon finom így!

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés


A receptet beküldte: Fanoli


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Joghurt szelet » Tojáslikőrös szelet » Diós grizes szelet. » Kavart meggyes szelet
» Házi sport szelet » Isteni szeletek » Madártej szelet » Sonkaszelet sörtésztában
» Borzas szelet » Hideg citromos szelet » Részeg szelet » Dubarry-szelet
» Tejfölös hússzeletek » Boci szelet- Erzsike módra » Vasutas szeletek » Meggyes zebraszelet


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.