Tutireceptek.hu fejléc

Szalonnás-tojásos pite recept

Kategória:
 Tésztafélék

Hozzávalók:
(4 személyre)

Tésztához:

25 dkg liszt
5 dkg vaj
5 dkg sertészsír
csipet só
2 ek. víz

Elkészítése:

A lisztet, a vajjal, zsírral, a csipet sóval elmorzsolta. Amikor már kellően morzsalékos, hozzáadunk 2 ek. vizet és összegyúrjuk.
Ezután kinyújtjuk kb. fél cm vastagra és a piteformába helyezzük. A szélét szépen körbenyomkodjuk, hogy díszes legyen. Ezután beleteszünk egy sütőpapírt, amibe valami szemes dolgot töltünk és azzal (vakon) 20-25 perc alatt sütjük meg. Ekkor megkenjük a pite belsejét tojássárgájával és még egy percre visszatesszük a sütőbe. Éppen csak rászáradjon a tojás. (Ez nem engedi átázni a tölteléktől a tésztát.)

Közben elkészítjük a tölteléket:

Ehhez szükséges:

25 dkg bacon szalonna (szeletelt)
2 nagy fej vöröshagyma
2-3 ek. étolaj
2-3 db paradicsom
6 ek. főzőtejszín

bors

Elkészítés:
Az étolajon kiolvasztjuk az összevágott bacont, majd rátesszük a hagymakarikákat és megpirítjuk. Kihűtjük, majd a közben megsült piteformába öntjük. Karikázunk rá paradicsomot, majd 4 db egész tojást ütünk a négy átellenes oldalra. Sózzuk, borsozzuk, majd 6 ek. főzőtejszínt öntünk rá és készre sütjük.
Salátával tálaljuk.

Tanácsok:
(Ha van kisméretű piteformánk, egyszemélyes adagokat is készíthetünk, úgy még gusztusosabb:)


A receptet beküldte: Rozália


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Spenótos tészta (vegan) » Lángos Ibitől » Krumplis dóka » Mákos tészta muffin
» Csirkés-gombás fussili » Hagymás fonatok » Spenotos lasange » Olcsó tésztasaláta
» Sonkával rakott palacsinta » Zöldséges rolád » Csípős savanyú spagetti » Olajban sült sós falatok
» Gombás-zöldborsós spagetti » Hideg lángos » Palacsintatészta » Spagetti carbonara2


Minden jog fenntartva © 2026, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.