Tutireceptek.hu fejléc

Wokban készült diós brokkoli recept

Kategória:
 Zöldséges ételek

Hozzávalók:
2 kisebb fej brokkoli
1 marék dió
2 evőkanál szójaszósz
1 diónyi friss gyömbér
2 gerezd fokhagyma
1 szál sárgarépa
1 teáskanál étkezési keményítő
3 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:
Szedjük rózsáira a brokkolit, a nagyobb fejeket vágjuk kétfelé. Mossuk meg alaposan, majd dobjuk forrásban lévő vízbe egy percre.

Utána szedjük ki egy hideg vízzel teli edénybe, várjunk vele, míg lehűl, majd szűrőedényben csepegtessük le.

Tegyük a diót egy száraz serpenyőbe (olaj és zsiradék nélkül), majd közepes lángon, állandóan rázogatva pirítsuk meg.

Öntsük az olívaolajat a wokba, forrósítsuk fel, majd tegyük bele a vékony csíkokra összevágott fokhagymát és a gyömbért. Pirítsuk fél percig, majd adjuk hozzá a leforrázott brokkolit is.

Erős lángon pirítsuk két-három percig. Tegyük hozzá a vékony csíkokra lereszelt sárgarépát, és a pirított dió felét is. Egy perc pirítás után csorgassuk rá a szójaszószt, majd a brokkoli párolólevét hideg vízzel elkevert étkezési keményítővel sűrítsük be.

Tálaláskor szedjük tányérokba, tetejére a maradék pirított dióból szórjunk. Önállóan, vegetáriánus ételként, párolt rizzsel fogyasszuk.


A receptet beküldte: Fanoli


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Sajtos brokkoli » Piedone húsos bab (wokban) » Brokkolis tészta » Besameles brokkoli
» Brokkolileves gerslivel » Juhtúrós rakott brokkoli » Brokkolipüré » Brokkolis Orecchiette
» Brokkoli bulgurral » Brokkolisaláta » Brokkolikrém levesem » Brokkolis lazac
» Brokkolis tészta csoda » Tejfölös brokkoli leves » Brokkolifőzelék 1 » Brokkolis-sonkás penne


Minden jog fenntartva © 2025, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.