Tutireceptek.hu fejléc

Zabpelyhes póréhagymaleves recept

Kategória:
 Levesek

Hozzávalók:
1 szál póréhagyma
2 evőkanál zabpehely
5 dkg füstölt szalonna
2 dl tejföl
1 evőkanál citromlé
2 tyúkhúsleveskocka
ízlés szerint só
késhegynyi őrölt fehér bors
8 dl víz

Elkészítés:
A póréhagymát megtisztítjuk, és a zöld részét levágva félretesszük. A fehér részét vékony karikákra szeleteljük. A szalonnát apró kockákra vágjuk, majd a zsírját kiolvasztjuk. A tepertőt kivesszük, a zsírra rátesszük a hagymát, folyamatos keverés mellett üvegesre pirítjuk, majd felöntjük 8 dl vízzel. Beletesszük a tyúkhúsleveskockákat, a borsot, majd felforralva 5 percig főzzük. Finom szitán átszűrjük. A visszamaradt főtt hagymát kevés lével összeturmixoljuk, majd visszatesszük a lébe. Hozzáadjuk a zabpelyhet, amivel ismét felforraljuk és további 10 percig főzzük. Végül a citromlével összekevert tejfölt beleöntjük, és éppen hogy egy pillanatra újból felforraljuk.
A félretett zöld pórét finomra vágjuk és a csészében tálalt leves tetejére szórjuk a tepertővel együtt.

Tanácsok:
Egész télen és kora tavasszal kapható az értékes tápanyagokban gazdag póréhagyma. Ebben a formában még az is megeheti, akinek nem teljesen egészséges a gyomra. Olcsó, nagyon jó ízű étel.


A receptet beküldte: syria


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Kakaós zabpelyhes süti » Update 1 Zabpelyhes bonbon » Zabpelyhes almás sütemény » Almás, zabpelyhes muffin
» Zabpelyhes-mandulás cookie » Zabpelyhes-banános muffin » Zabpelyhes húsgombócleves » Túrós zabpelyhes pogácsa
» Zabpelyhes rakott kel » Zabpelyhes paradicsomleves » Kevert zabpelyhes süti » Zabpelyhes keksz variáció
» Zabpelyhes palacsinta » Mézes zabpelyhes sütemény » Zabpelyhes kókuszgolyók » Zabpelyhes túrós puffancs


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.