Tutireceptek.hu fejléc

Betyár tarhonya bográcsban recept

Kategória:
 Egytálételek

Hozzávalók:
25 dkg. füstölt kolbász, 15 dkg. húsos füstölt szalonna, 30 dkg. házi tarhonya, 80 dkg. burgonya, 2-3 db. zöldpaprika, 2 szem érett paradicsom ( ha télen készítjük, akkor 5 evőkanál natúr lecsó), 2 közepes fej vöröshagyma,2-3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál édes-nemes fűszerpaprika, só, csipetnyi őrölt fekete bors ízlés szerint.

Elkészítés:
A szalonnát apró kockára vágjuk és a bográcsban üvegesre sütve zsírját kisütjük. Ekkor belerakjuk a tarhonyát és állandóan kevergetve aranysárgára pirítjuk. Most hozzáadjuk az egészen apróra felvágott vöröshagymát, és állandóan kevergetve további 5-6percig pirítjuk, s közben fűszerezzük egy púpozott evőkanál éde-nemes fűszerpaprikával, zúzott fokhagymával, ízlés szerint őrölt fekete borssal, sóval. Elkweverés után kb. 2 dl. vízzel felengedjük, hozzárakjuk a kockára vágott burgonyát, a felszeletelt paradicsomot, zöldpaprikát és állandó kevergetés mellett pároljuk. Ha a burgonya félig átüvegesedett a felkarikázott kolbász is beletesszük a bográcsba, majd az egészet felöntjük 8-9 dl. vízzel és lassú tűzön addig főzzük, amíg a tarhonya teljesen megpuhul. Friss kenyérrel, zöld salátával tálaljuk.

Elkészítési idő: 80 perc

A receptet beküldte: varbóc

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Tarhonyáslecsó virslivel » Betyáros » Csülök pörkölt bográcsban » Bográcsos betyárleves
» Tarhonyás rizottó » Betyárpaprikás » Sertésragu bográcsban » Gombamártás tarhonyával
» Betyáros tarhonya » Vadraguleves bográcsban » Gombapaprikás bográcsban » Zöldséges tarhonyasaláta
» Házi reszelt tarhonya » Slambuc bográcsban » Szegedi tarhonyafőzelék » Betyár leves



Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!

Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu