Tutireceptek.hu fejléc

Sertéscsülök pékné módra recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
4 személyre:

2 db kisebb hátsó csülök

1 kg aprószemű burgonya

50 dkg vöröshagyma



bors

1 fej fokhagyma

őrölt kömény

1 kávéskanál paradicsompüré

olaj

10 dkg liszt

Elkészítés:
A csülköket megtisztítjuk, a bőrös részt éles késsel a csont mellett kissé behasítjuk, sóval bedörzsöljük. Ezután tepsibe helyezzük, kevés olajjal meglocsoljuk, és középmeleg sütőben kérgesre sütjük.
Amikor a csülök felülete már szép pirosra sült, de a csont mellett még kemény a hús, akkor adjuk hozzá az ízadó anyagokat. Tesszük ezt olyan módon, hogy 2 dl vízben feloldjuk a paradicsompürét, hozzáadjuk az 1 fej zúzott fokhagymát, őrölt köményt, majd ezeket jól elkeverjük.
Közben a csülök mellé helyezzük a megtisztított és háromnegyedig előfőzött burgonyát, és a csülökkel együtt tovább sütjük. A csülköket a fenti fűszeres lével és a saját kisült zsírjával gyakran locsolgatva puhára sütjük. Közben a vöröshagymát 2-3 mm vastagságú karikára vágjuk. A hagymakarikákat szétszedjük, majd liszttel meghintve felhevített bő olajban aranysárgára sütjük. A csülkök csontjait eltávolítjuk, a csülköket éles késsel felszeleteljük. Tálra tesszük, felhalmozzuk mellé a vele sült burgonyát. A sült hagymakarikákkal beborítjuk a csülköket és a burgonyát, végül meglocsoljuk a pecsenye levével.


A receptet beküldte: Bévi48

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Rizssaláta Vivien módra » Huspastetom Maris modra » Tiramisu AndikAnyuka módra » Tepsis krumpli Ors módra
» Székely sertéscsülök » Húsos Tészta siccca módra » Töltött gomba "Vera módra" » Almás pite/ sas módra
» Csőtészta római módra » Rakott krumpli Belga módra » Ketchup Adél módra » Rakott csirke olasz módra
» Túrótorta evapolya módra » Kifli " Cica mama módra" » Pizzatekercs Ági módra » Lazac Dianna Lynn módra


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu