Tutireceptek.hu fejléc

Spagetti szénégető módra recept

Kategória:
 Tésztafélék

Hozzávalók:
50 dkg spagett, só, 25 dkg vékonyan szeletelt húsos füstölt szalonna, 10 dkg fölszeletelt gépsonka, 2 ek olaj, 4 dl főzőtejszín, 20 dkg reszelt trappista sajt, 3 tojás, kb. 2 dl tésztavíz, őrölt fekete bors, bazsalikom

Elkészítés:
1. a spagettit a hagyományos módon, lobogó forró, enyhén sós vízben kifőzzük és szűrjük le úgy, hogy a főzőléből kb. 2.5-3 dl-t félreteszünk. A tésztát lecsöpögtetjük.

2. Amíg a tészta készül, a szalonnát és a sonkát 1 cm-es négyzetekre vágjuk. SZéles, magas peremű serpenyőben (amiben majd a tészta is elfér) vagy lábasban az olajat kissé megforrósítjuk, majd a szalonnát rádobjuk, zsírját kevergetve kisütjük. A vége felé a sonkát is hozzáadjuk. A tejszínt ráöntjük, amint forr félrehúzzuk.

3. A lecsöpögtetett tésztát a tejszínes, szalonnás mártásba forgatjuk, a reszelt sajt felét és a felvert tojásokat hozzáadjuk. Kevergetve addig melegítjük, míg a tejszín és a tojás szép krémes nem lesz a tészta körül. Közben, pont azért, hogy kellően krémes legyen a félretett főzővízből is öntünk hozzá. A végén jól megborsozzuk és egy kevés felaprított bazsalikommal fűszerezzük.
Tálaláskor a félretett sajtot a tetejére szórjuk.


A receptet beküldte: arwenn

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Rakott spagetti 2. » Göngyölt husi Zoli módra » Rakott tészta Ani módra » Sertésborda tanya módra
» Almafánk Jessy módra » Borjújava dubarry-módra » Csirkemell lipcsei módra » Túrófánk tünkány módra
» Sertésborda Gellért módra » Sertésragu Budapest módra » Uborka saláta Görög módra » Rakott krumpli Belga módra
» Spagetti magyarosan » Csokikocka Helga módra » Töltött hal Karcsi módra » Spenótos rakott spagetti



Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!

Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu