Tutireceptek.hu fejléc

Finom csokis kehely recept

Kategória:
 Sütemények, édességek

Hozzávalók:
Hozzávaló a piskótához:
3 tojás
15 dkg cukor
10 dkg finomliszt
2 dkg cukrozatlan kakaópor

A csokikrémhez:
10 dkg étcsokoládé
10 dkg tejcsokoládé
2,5 dl hideg tejszín
5 evőkanál kávélikőr
25 dkg mascarpone

Az összeállításhoz:
8 evőkanál kávélikőr

Elkészítés:
Először is lekészítjük a kakaós piskótát. Ehhez a tojásokat kb. 5-6 perc alatt habosra keverjük a cukorral, majd a tojáshabba beleforgatjuk a finomliszt és a kakaópor keverékét. A kész tésztát átöntjük egy 20x30-as kimargarinozott, kilisztezett, sütőpapíros tepsibe és 175 fokon 15-20 perc alatt készre sütjük.

Ha a piskóta megsült, kivesszük a sütőből, kihűtjük és apróra kockázzuk.

Elkészítjük a csokikrémet. A kétféle csokoládét gőz fölött összeolvasztjuk. Ezután a hideg tejszínből és a kávélikőrből félkemény habot verünk, a mascarponét pedig robotgéppel egy kicsit fellazítjuk, szétkeverjük. Végül a mascarponéhoz hozzáforgatjuk a likőrős tejszínhabot, majd márványos hatással az olvasztott csokit is - azaz nem kell a csokit tökéletesen eloszlatni a krémbe.

Összeállításkor 4 üvegpohárba rétegezzük a finomságokat. A kelyhek aljába elosztjuk a csokis piskótakockák felét, mindegyik piskótaréteget meglocsoljuk 1-1 evőkanál kávélikőrrel. A likőrös piskótakockákon elosztjuk a csokikrém felét, majd mindegyik krém réteget befedjük a maradék csokikockákkal. Ez a piskóta réteg is kap 1-1 evőkanálnyi likőrt, végül a púpozást csokikrém réteggel zárjuk.

Tanácsok:
Tálalásig hűtőben tartjuk.

Elkészítési idő: 50 perc

A receptet beküldte: Szilvana

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Kevert csokis sütemény » Csokis kávé » Finom káposztás pogácsa » Csokis-diós muffin I.
» Chilis-csokis csirke » Gyors csokisüti mikróban » Vadas finomság » Tepsiben sült finomság
» Tejszínes-csokis muffin » Túrós kocka (nagyon finom) » Finom fánk » Fehércsokis-banános muffin
» Almás-marcipános finomság » Csokis muffin II. » Fehércsokis krémlikőr » Csokis málnás sütemény


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu