Tutireceptek.hu fejléc

Kelkáposztába göngyölt fácánmell recept

Kategória:


Hozzávalók:
1 fiatal konyhakész fácán,
1 kis csokor leveszöldség,
4 szem borókabogyó,
2,5 dl víz,
2,5 dl fehérbor,
só,
5-6 szem fekete bors,
1 evőkanál vágott petrezselyem,
1 evőkanál vágott hagyma,
fél citrom reszelt héja,
1 evőkanál zsemlemorzsa,
1 evőkanál vágott pisztácia,
1 tojás,
frissen őrölt fehér bors,
késhegynyi őrölt gyömbér,
4 nagy kelkáposztalevél,
1 evőkanál olaj,
1 dkg vaj,
2 cl konyak.

Elkészítés:
1. A fácánt kettévágjuk, mindkét mellrészt kicsontozzuk, és a bőrét is lehúzzuk. A combokat levágjuk, csontjait eltávolítjuk, és az inakat is kiszedjük belőle.
2. A csontokat a leveszöldséggel együtt fazékba rakjuk. Rászórjuk a borókabogyót, a borsot és a sót, majd a vízzel meg a borral felöntjük, és 30 percig közepes lángon főzzük.
3. A kicsontozott fácánhúst a mell kivételével aprítógépben vagy mixerben péppé zúzzuk, és hozzáadjuk a petrezselymet, a hagymát, a citromhéjat, a zsemlemorzsát és a pisztáciát, majd a tojást is belekeverjük. Sóval, borssal, gyömbérrel fűszerezzük.
4. A kelkáposztaleveleket egy pillanatra forrásban lévő vízbe mártjuk, majd papírtörülközővel leszárítjuk. A fácánmelleket megsózzuk, megborsozzuk. Két-két kellevelet egymásra terítünk, és mindegyikre ráteszünk egy melldarabot. Erre rákenjük a fele tölteléket, és szorosan összegöngyöljük, át is kötözzük, burgonyapürével tálaljuk.

Tipp:
A megmaradt kelkáposztát vajon pároljuk meg, és tálaljuk hozzá a húsgöngyöleget.
5. Az olajat és a vajat sütőserpenyőben felforrósítjuk, és a keltekercsek mindkét oldalát átsütjük rajta. Meglocsoljuk a konyakkal, és 2 dl leszűrt csontlével felöntjük. Befedve közepes tűznél 10-15 percig pároljuk.
6. A már megpuhult tekercseket kiszedjük az edényből, és lefedve 5 percig hagyjuk állni. A visszamaradt pecsenyelevet besűrítjük. Ha szükséges, kevés csontlevet öntünk hozzá.
7. A melleket ferdén másfél cm-es szeletekre vágjuk, előmelegített tálra helyezzük, és a mártással lelocsoljuk.


A receptet beküldte: almeno

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Göngyölt tojás » Sonkával göngyölt virsli » Göngyölt pacal » Töltött, göngyölt karaj
» Göngyölt hering » Göngyölt csirkecsoda » Bakonyi fácánmell sajtosan » Göngyölt pulykamell
» Göngyölt pulykamell 2. » Göngyölt csirkecombok » Göngyölt borjúszeletek » Göngyölt husi Zoli módra
» Fetás göngyölt csirke » Göngyölt kel » Göngyölt hús » Göngyölt csirke póréval


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu