Tutireceptek.hu fejléc

Csanakfalui részeges csülök recept

Kategória:


Hozzávalók:
* 2 db sertés hátsó csülök
* só
* fokhagymakrém
* csípős pirosarany
* bors
* mustár
* kömény
* majoranna
* fél liter száraz fehérbor
* 1 üveg sör

Elkészítés:
A hátsó csánkot 5 darabra vágjuk fel, a szárkapocscsontot bennhagyjuk a húsban, csal a sípcsontot vesszük ki. Besózzuk és negyed óráig állni hagyjuk a húst, ezalatt elkészíthetjük a fűszerkeveréket, amely egy evőkanál csípős Piros Aranyból, egy evőkanál mustárból és ugyanennyi fokhagymakrémből áll. Ha túl sűrűnek találjuk, a pépet, vízzel higíthatjuk. A fűszerpépet ecsettel vékonyan felvisszük a hús egész felületére, így a rászórandó fűszer könnyebben megragad a hús felületén. Borssal, majorannával és a frissen aprított köménnyel szórjuk meg a csülökdarabokat. A befűszerezett hús alá egy pohár vizet öntünk a tepsibe, amit lefóliázunk, s úgy helyezzük a kemencébe. Egy óra múlva ha a víz már elpárolgott, fél liter száraz fehérbort öntünk alá. Két óra múlva, ha már a bor is elpárolgott és a hús is megpuhult, akkor a fóliát levesszük, s felrázott sörrel lespricceljük a csülökdarabokat. Ezután fokozottabban figyeljük a húst, kb. fél óra múlva szépen megpirul a hús felülete. Természetesen otthoni gázsütőben is elkészíthető az étel, viszont tartsuk szem előtt, hogy lacsonyabb hőmérsékleten lassú sütést igényel a hús, hogy legyen ideje megpuhulni. Csípős vegyes savanyúság, puha házikenyér illik hozzá.


A receptet beküldte: almeno

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Cipóban sült csülök II. » Cipóban sült csülök » Csülök Maja módra » Csülökpörkölt bográcsban
» Galuska darált csülökkel. » Sörben sült csülök » Részeges Izidor 2 » Tepsis rakott csülök
» Részeges disznó » Részeges palacsinta » Székely sertéscsülök » Részeges füge
» Babos káposzta csülökkel » Részeges lencseleves » Csülök másképp » Részeges csokigolyó


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu