Tutireceptek.hu fejléc

Göngyölt csirkecsoda recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
-2 egész filézett csirkemell,
-15dkg. trapp. sajt,
-15dkg. füstölt sajt,
-1 cs. szeletelt bacon szalonna,
-2/3 gerezd fokhagyma(jó enélkül is),
-bors
-só(ízlés szerint)

Elkészítés:
1.:Előkészítünk és kivajazunk egy őzgerinc-formát.
2.:A sütőt előmelegítjük 200 fokra(hőlégkeverésesnél elég 170 fok)
3.:A baconszalonna szeleteket széltében egymás mellé rakosgatjuk benne úgy, hogy kétoldalt a két végük lelógjon, ezzel foguk a rétegeket végül "betakarni".
4.:A csirkemelleket kb. ujjnyi vastagságú szeletekre vágjuk, és izlés szerint borsozzuk(besózzuk),a fokhagymanyomón átpréselt fokhagymával bedörzsöljük.(sózni nem muszáj, vagy aki nem eszik túl sósan, az csak óvatosan, a szalonna miatt).
5.:Eztán a csikemellszeletek felét hosszában (a szalonnával ellentétes irányban) befektetjük a formába.
6.:Ráreszeljük a füstölt sajtot.
7.:Eztán betesszük a csirke másik felét.
8.:Most ráreszeljük a trappista sajtot.
9.:Végül betakarjuk a bacon kihajtott széleivel.
10.:Kb. 30-40 perc alatt kész.

Tanácsok:
ÖTLETEK: -Érdemes az elején alufóliával letakarni, majd az utsó 20 percben levenni, hogy szépen megpiruljon, de ne égjen meg.
-Érdemes a sütőből kivétel után óvatosan leönteni róla a levet(mert sokat enged), hagyni kihűlni, majd ha a sajt megszilárdult, akkor szelelni.
-Mostanában csiszolgatom szorgosan a receptet, és PRÓBÁLJÁTOK ki juhtúróval (kapros v. snidlinges) a trappista sajt-os réteg helyett, mert úgy is isteni!!!
Nagyon gyors, nagyon fincsi étel, ideális vendégváró, és hidegen is isteni!Ezzel nagyon könnyű elsöprő sikert aratni, mindenkinek jó szívvel ajánlom, nekem nagyon bevált, és imádja a család.

Elkészítési idő: 45 perc

A receptet beküldte: drlili

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Tésztába göngyölt virsli » Göngyölt csülök » Fetás göngyölt csirke » Göngyölt sertéskaraj
» Göngyölt sonka gombával » Göngyölt pulykamell 2. » Göngyölt csirkecombok » Csirkecsoda
» Göngyölt karaj » Göngyölt husi Zoli módra » Göngyölt tojás » Göngyölt csirkemell
» Göngyölt hús » Lombardiai göngyölt csirke » Göngyölthús: » Göngyölt Husika Heni-módra


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu