Tutireceptek.hu fejléc

Hússal töltött patiszon recept

Kategória:
 Egytálételek

Hozzávalók:
1 patiszon,
1/2kg darált hús,
2-3 kanál kukorica liszt,
kevés olaj,
1/2 l tej,
csipetnyi szerecsendió,
" fehér bors,
1 kis kocka zöldség bomba,
4-6 vékony szelet füstölt szalonna,
1 tojás,
pirospaprika,

Elkészítés:
A patiszont megtisztítjuk, kimagozzuk, és laposan kétfelé vágjuk (mint a zsemlét). Egy jénai tálba letesszük a szalonna csíkok felét, és ráhelyezzük a patiszont.
A darált húst összekeverjük a tojással, kevés sóval, paprikával, borssal, belemorzsoljuk a zöldségbombát. Ketté vesszük, és a félbevágott patiszonokra tesszük.
A kukoricalisztet kevés olajon megpirítjuk, mintha rántást készítenénk, és felengedjük folyamatos keverés mellett a hideg tejjel. Kevés sót, fehér borsot, csipetnyi őrölt szerecsendiót szórunk bele, és lassú tűzön, folyamatosan kevergetve besűrítjük.
Ha kész a mártás, a húsos patiszonra öntjük. Rátesszük a maradék szalonna csíkokat.
Sütőbe toljuk és addig sütjük, amíg a patiszon meg nem puhul (mint a krumpli). (A hús hamarabb megsül, ezért kell a patiszont nézni.)

Tanácsok:
Önmagában is fogyasztható, de bármit adhatunk mellé köretnek.

Elkészítési idő: 75 perc

A receptet beküldte: Gyöngyös

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Töltött tojás húsvétra » Zöldséggel töltött dagadó » Töltött cukkiniszeletek » Májjal töltött burgonya
» Elzászi töltött dagadó » Libás töltött káposzta » Baranyai töltött szűz » Töltött cukkini sajttal
» Májkrémmel töltött krumpli » Töltött gomba "Vera módra" » Hússal töltött tészta » Töltött fasírozott
» Töltött gomba a mikróból » Ardói töltött karaj. » Töltött zöldsaláta » Sajttal töltött húsgombóc


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu