Tutireceptek.hu fejléc

Sertésoldalas lesütve ( fűszeresen ) recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
Kb. másfél kg. sertésoldalas.
Két vagy három evőkanál zsír,
só,
őrölt bors,
pirospaprika,
tetszés szerint majoránna.

Elkészítés:
A húst jól megmossuk, két-három darabra felvágjuk (hogy jól férjen a tepsiben), és zsírral kikent tepsibe tesszük. Érdemes olyan tepsit választani, amelyik nem sokkal nagyobb, mint a hús, szinte éppen csak hogy jól elférjen benne. A húst jól megsózzuk, megszórjuk borssal, kevés pirospaprikával, és aki szereti, majoránnával. A maradék zsírt a tetejére tesszük, alufóliával lefedjük, és zsupsz be a sütőbe. A munka nagy részét már el is végeztük.

Kb. egy óra hosszat a sütőben közepes, vagy annál kisebb tűzön alufóliával sütjük, majd levesszük róla az alufóliát, a húst megfordítjuk, és kb. fél órát az egyik oldalán, majd fél óra múlva ismét megfordítva a másik oldalán sütjük a sütőben. Amikor szépen megpirult, és puha is a hús, kivesszük. Úgy nézzük meg, hogy megpuhult e, hogy egy evő késsel beleszúrunk a húsba, és amikor könnyen átszúrjuk, akkor készen van.

Tanácsok:
A zsírral itt nem érdemes spórolni, mert a hús zsírja hidegen is nagyon finom. Kenyérre kenve, és kis sülthúsdarabkákkal, apróra vágott zöldhagymával, zöldpaprikával meghintve nagyon jó vacsora.

Köretnek krumplipüré, és/vagy párolt káposzta nagyon finom hozzá. Savanyúságnak jó a csemegeuborka, kovászolt uborka, uborkasaláta.


A receptet beküldte: access


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Kenőmájas fűszeresen » Soproni sertésoldalas » Sült gombafejek fűszeresen » Almás pite - fűszeresen
» Főtt csirkemell fűszeresen » Szaftos sertésoldalas » Ropogós sertésoldalas » Fűszeres sertésoldalas
» Fokhagyma fűszeresen » Pulykaszelet cukkínin » Gyors tepsis sült » Szűzérme zöldborsmártással
» Paradicsomos báránysült » Finom karaj » Császár szelet » Cordon vert- Zöld szalag


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.