Tutireceptek.hu fejléc

Lusta pizzatészta recept

Kategória:
 Pizzák

Hozzávalók:
2 – 2,5 bögre liszt
- 2/3 bögre víz
- 2 evőkanál étolaj
- 1 teáskanál só
- 1 teáskanál cukor
- 2 teáskanál porélesztő
- tetszőlegesen fűszerek, el is hagyható a fokhagymapor nagyon feldobja, esetleg oregánó)

Elkészítés:
A 2/3 bögre meleg vízben feloldjuk az élesztőt és a cukrot. Gyakorlatilag belekeverjük.
Ezután jöhet az összes többi hozzávaló, annyi hogy csak két bögre lisztet borítsunk hozzá első körben. Az egészet szépen egy villával dolgozzuk össze, majd kézzel dolgozzuk össze a tésztát a maradék liszttel (nem biztos, hogy mind kelleni fog!).
Ezután öt percig pihentetjük. Azalatt bekapcsoljuk a sütőt 200 fokra, majd előkészítjük a feltéteket.
Ha letelt az öt perc, a tésztát kettészedjük, és olyan vékony körökké nyújtjuk őket, amennyire csak tudjuk. Ezután fejre fordítjuk a tepsinket, leterítjük a sütőpapírral, ráhelyezzük az első pizzánkat, szépen feldíszítjük válogatott finomságokkal, majd betoljuk a sütőbe 15-20 percre.
Ha még szeretnék időt és takarítani valót spórolni, akkor a tésztát mindjárt a sütőpapíron szoktam nyújtani. Ragad egy picit a tészta alja, ami jó is, mert nem csúszkál. Csak a tetejére szórók egy nagyon pici lisztet, hogy ne tapadjon oda a nyújtófám.

Jó sütögetést, és jó étvágyat!


A receptet beküldte: Emy 35


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Lusta lángos » Lusta édesség » Pizzatészta Diana módra » Lusta asszony Túrós sütije
» Lusta asszony sütije » Lusta asszony pitéje » Pizza - pizzatészta nékül » Lusta rétes (gluténmentes)
» Lusta lángos 2. » Olasz pizzatészta » Pizzatészta házilag » Pizzatészta tejjel
» Lusta rétes túróval » Gyors pizzatészta » Vastag pizzatészta » Pizzatészta nagyitól


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.