Tutireceptek.hu fejléc

Pita tészta recept

Kategória:
 Kenyerek, péksütemények

Hozzávalók:
1 kg liszt
2,5 dkg élesztő
1/2 teáskanál cukor
1/2 evőkanál só
min. 0,5 l langyos víz

Elkészítés:
Kevés langyos vízben elkeverjük az élesztőt, a cukrot kevés a sót, a liszthez adjuk, és annyi vízzel gyúrjuk ki, hogy lágy kenyértészta állagú masszát kapjunk. Letakarva 1 órát kelesztjük. Lisztes kézzel 10-15 golyót formálunk belőle, ezeket 15 percig pihentetjük. Közben a sütőt a lehető legforróbbra melegítjük (250-300 fok), ez nagyon fontos. A golyókat jól belisztezve 1/2 cm vastagra, pitanagyságúra nyújtjuk. Sütőpapírral bélelt vagy kilisztezett (nem vajazott!) tepsire rakjuk úgy, hogy amit legelőször nyújtottunk, az kerül be először, és úgy, hogy az a fele, ami eddig alul volt, felülre kerüljön. Kb. 2-3 percre betoljuk a forró sütőbe. A sütőablakon át nézzük, és amikor felpúposodik (szétválik), megfordítjuk, a másik felét is zsemleszínűre sütjük (ha fehér marad, az sem baj, nem szabad túlsütni). Tálba szedjük, konyharuhával letakarjuk, különben ropogós és kemény lesz. Ebbe mehet a csíkokra metélt husi, chiliszósz, paradicsomkarikák, hagyma, káposzta, saláta - ki mit szeret.

Tanácsok:
kb 10-15 db jön ki ennyi mennyiségü hozzávalóból


A receptet beküldte: anitacskah


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Virsli burgonyatésztában » Tésztában sült vagdalt » Pizzatészta házilag » Üdítős tészta
» Diós rakott tészta » Pizzatészta nagyitól » Sörtésztában sült cukkini » Sonkás rakott tészta
» Mediterrán tészta » Muffin tészta » Piskóta alaptészta » Spenótos sajtos tészta
» Csirkés masnitészta » Húsos-gombás kagylótészta » Tejfölös tészta gazdagon » Sajtostészta


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.