Tutireceptek.hu fejléc

Zebrakocka sütés nélkül recept

Kategória:
 Sütemények, édességek

Hozzávalók:
a tésztához:
50 dkg darált háztartási keksz
5 evőkanál kakaópor
3 evőkanál baracklekvár
1 evőkanál rum
5 dkg vaj
5 evőkanál porcukor
3 dl tej
A kókuszos réteghez:
3 dl tej
3 evőkanál liszt
1 teáskanál vanília kivonat
5 evőkanál porcukor
5 dkg vaj
15 dkg kókuszreszelék
+ tetejére:
10 dkg étcsokoládé
1 kávéskanál olaj

Elkészítés:
Először a krémet készítjük el. A lisztet simára keverjük a tejjel. Hozzáadjuk a kókuszreszelék felét és folytonos keverés mellett sűrűre főzzük. Ha kihűlt, ízesítjük a vaníliával és a cukorral. Végül elkeverjük a vajjal meg a maradék kókusszal. A tészta hozzávalóit összedolgozzuk annyi tejjel, hogy jól formázható masszát kapjunk. Négy részre osztjuk és porcukorral megszórt deszkán 25 x 30 centis lapokat nyújtunk belőle. Az első lapot sütőpapírra tesszük, rákenjük a krém harmadát, rátesszük a második lapot, majd a maradék krém fele következik, erre kerül a harmadik lap, majd a maradék krém, végül a negyedik lap. Gőz fölött felolvasztjuk a csokoládét az olajjal és rákenjük a sütemény tetejére. Néhány órán át hűtőszekrényben pihentetjük végül szeletekre vágva tálaljuk.

Elkészítési idő: 40 perc

A receptet beküldte: Cucicsillag


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Szilvalekvár cukor nélkül » Almás süti (sütés nélkül) » Disznótoros zsír nélkül » Húsnélküli hamburger
» Uborkaleves főzés nélkül » Gyufaszálak sütése » Tészta nélküli sült túró » Meggybefött (fözés nélkül)
» Mézes(pihentetés nélküli) » Sütés nélküli citromtorta » Sütés nélküli almás torta » Ricset hús nélkül
» Süti sütés nélkül » Töltött paprika hús nélkül » Csíkos szelet sütés nélkül » Meggyes álom-sütés nélkül


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.