Tutireceptek.hu fejléc

Ananászbundás csirkemell mandulás golyókkal recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
1 nagyobb csirkemell só,
őrölt bors
5 dkg vaj
1 kis fej vöröshagyma
20 dkg konzervananász
1,5 dl tejföl
2 tojássárgája
1 csokor petrezselyem
2-3 evőkanál zsemlemorzsa
3 evőkanál olaj
a mandulás golyókhoz: 40 dkg burgonya
1 tojás,

6-8 dkg liszt
4 evőkanál szeletelt mandula a
sütéshez: olaj

Elkészítés:
A csirkemellet lebőrözzük, kicsontozzuk, sóval, borssal bedörzsöljük. A megolvasztott vajon a megtisztított, finomra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk. A tűzről levéve a nagyon apróra vagdalt ananászt, a tejfölt, a tojások sárgáját hozzáadjuk. Megsózzuk, őrölt borssal és apróra vágott petrezselyemmel fűszerezzük, majd annyi zsemlemorzsával dolgozzuk össze, hogy lágy masszává váljon. A csirkemellet egy kevés olajon hirtelen átsütjük, azután olajjal kikent tepsibe fektetjük. Az ananászos masszával beborítjuk, kissé rá is nyomkodjuk. Előmelegített, forró sütőben (200 °C; légkeveréses sütőben 180 °C) kb. 30 perc alatt megsütjük. Elkészítjük a mandulás golyókat. Ehhez a burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk és még melegen összetörjük. Beleütjük a tojást, megsózzuk, és egy kevés liszttel rugalmas tésztává gyúrjuk. Nedves kézzel diónyi gombócokat formálunk belőle, amelyeket szeletelt mandulában meghempergetünk, és bő, forró olajban aranybarnára sütünk. Az olajból kiemelve lecsöpögtetjük, és az ananászbundás hús mellé, frissen kínáljuk. Ananászbefőttet is adhatunk hozzá.

Elkészítési idő: 60 perc
Kalóriatartalom: 689 k kcal

A receptet beküldte: virgo


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Ördögi csirkemell » Sajtos rakott csirkemell » Kijevi csirkemell » Csirkemell vagdalt
» Juhtúrós csirkemell » Sült csirkemellfilé » Korzikai csirkemell » Mexikói csirkemell
» Currys csirkemell » Rakott csirkemell gazdagon » Csirkemell tejmártásban » Finom csirkemell
» Édes-savanyú csirkemell » Csirkemellfilé sonkában » Csirkemell őzgerincben » Sajtos májas csirkemell


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.