Tutireceptek.hu fejléc

Fűszeres pecsenye krumplitortával recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
1,5 kg kicsontozott rövidkaraj,
2 evőkanál olívaolaj vagy 5 dkg vaj,
só, frissen őrölt bors,
2 teáskanál paprika,
2 teáskanál köménymag,
1 evőkanál liszt,
5 dl húslé

A körethez:

1 kg burgonya,
5 dkg olvasztott vaj,
10 dkg reszelt sajt,
2 evőkanál zsemlemorzsa,
fekete olívabogyó

Elkészítés:
A kicsontozott húst egyben hagyva sózzuk, majd tepsibe téve locsoljuk meg olajjal vagy olvasztott vajjal. Kevés vízzel süssük egy órán át.
Szórjuk rá a köménymagot, paprikát, borsot, süssük tovább közepes lángon még egy órán át.
Forraljuk fel a húslét, adjunk hozzá a leszűrt zsiradékból egy kanálnyit, majd liszttel sűrítsük a mártást. Fűszerezzük ízlés szerint.
A hámozott, kockázott burgonyát sós vízben főzzük puhára. Leszűrve, vajjal, tejjel készítsünk belőle pürét.
Kerek tortaformát vajazzunk ki, szórjuk meg alaposan zsemlemorzsával az oldalát is, és hűtsük le húsz percre.
A hideg formát töltsük meg a pürével. A tetejére szórjunk reszelt sajtot. Nyomkodjunk bele
olajbogyót. Morzsoljunk rá vajdarabkákat, majd sütőben süssük át.
A húst szeletelve, a mártást csészében, a burgonyát cikkekre vágva tálaljuk. A tányérokat frissen szeletelt lilahagymával díszíthetjük.


A receptet beküldte: Ágo54

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Fűszeres Mini Tortilla » Majorannás aprópecsenye » Fűszeres sonkás lepény » Fűszeres gyümölcsálom
» Triplán fűszeres csirke » Almás pecsenye » Fűszeres sertéstáskák » Hortobágyi aprópecsenye
» Fűszeres penne » Cigánypecsenye másképp » Bojtár pecsenye » Fűszeres olasz pulykatorta
» Galyasági töltött pecsenye » Ors-féle cigánypecsenye » Fűszeres-almás kalács » Fűszeres melegítóital


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu