Tutireceptek.hu fejléc

Diétás epres túrótorta recept

Kategória:
 Sütemények, édességek

Hozzávalók:
750 g sovány túró
2 nagy pohár jughurt
500 g eper
1 citromból nyert citromhéj
0.25 citromból nyert citromlé
3 evőkanál zselatin
1 ek vanília kivonat
10 ek xilit
3 teáskanálnyi)
1 csipet só

Elkészítés:
A zselatint keverjük el az egyik pohár joghurttal, a nyírfacukorral és az eritrittel, és addig melegítsük, szép lassan folyamatos kevergetés mellett, amíg fel nem oldódik benne. Vigyázzunk nehogy felforraljuk!
Tegyük félre kicsit hűlni a zselatinos joghurtot, közben mossuk meg, és vágjuk kis kockákra az epret (pár szemet félretehetünk díszítéshez).
A túrót törjük össze, és keverjük össze az eperrel, a másik pohár joghurttal, a citrom levével és héjával, a vaníliával, egy csipet sóval és a folyékony édesítővel. Tetszés szerint édesíthetjük mással is.
Miután kicsit lehűlt a zselatinos joghurt, kezd kocsonyásodni, gyorsan keverjük azt is bele a többi hozzávalóhoz, és öntsük egy hideg vízzel kiöblített tortaformába, tálba vagy akár őzgerinc formába. Ez elég nagy adag, egy 26 cm-es tortaformához elegendő.
Tegyük hűtőbe legalább 4 órára, de lehetőleg egy éjszakára. Tálalás előtt egy késsel óvatosan lazítsuk fel körbe a tortaforma oldalát, tegyünk rá egy tányért vagy tálcát, fordítsuk fejjel lefelé, és ütögessük meg, hogy kijöjjön a formából. Ha nem sikerül, megpróbálhatjuk meleg vízbe mártani a tortaformát.

Tanácsok:
Más gyümölccsel is készíthető


A receptet beküldte: cicaaa65


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Diétás vadas csirke » Málnás túrótorta » Diétás joghurt torta » Hagymaleves (diétásan)
» Epres madártej I. » Tejszínes, epres fánk » Turotorta afonya lekvarral » Citrusos túrótorta
» Túrótorta másképpen » Epres - bögrés süti » Epres süti » Csokoládés-epres pite
» Túrótorta » Sárgabarackos túrótorta » Szilvás gombóc diétásan » Epres túrókrém piskótával


Minden jog fenntartva © 2023, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.