Tutireceptek.hu fejléc

Epres-kókuszos túrógombóc recept

Kategória:


Hozzávalók:
* 25 dkg sovány túró (3,9 pont)
* 2 ek canderel (vagy ízlés szerint folyékony édesítőszer)
* 25 dkg kókuszreszelék (de megeshet, hogy jóval kevesebb is elég! (kb 10 evőkanál : 5 pont)
* 20 dkg apróbbra vágott eper (0 pont)

Összesen:8,9 pont.

Elkészítés:
1. Fontos, hogy minél lágyabb túrónk legyen. A túrót kisebb tálkában villával jól áttörjük, majd az édesítőszerrel alaposan összekeverjük, és hűtőbe tesszük, hogy levet engedjen. /Itt jegyezném meg, hogy emiatt javaslom én inkább a folyékony édesítőszert, mert a sovány túró (főleg, ha bolti és nem házi,) legtöbbször egy csepp levet sem enged. (Az már csak a hab a tortán, hogy a canderel aszpartám alapú, ami nagyon egészségkárosító hatású…)/
2. Kb. fél óra múltán ránézünk. Ha már van leve addigra, úgy a szaftos masszát a kókuszreszelékkel összegyúrjuk, azután ismét hűtőben pihentetjük. (Ha túl száraz a túró, kevesebb kókuszreszeléket vesz fel, tehát annyit adjunk hozzá, amennyi az összes nedvességet felitatja!)
3. Az epret alaposan megmossuk. A masszából félökölnyi gömböket formálunk (vizes kézzel könnyebb) úgy, hogy mindegyik közepébe egy-egy darabka epret dugunk.
4. A golyóbisokat meghempergetjük a maradék kókuszreszelékben.
5. A gömböket hűtőben tároljuk! Tálaláskor díszíthetjük eperszemekkel, vagy öntettel, esetleg szörppel (csak kalóriaszegény maradjon).


By Norbi Update 2.

Tanácsok:
Én az édesítőt hamarosan természetes édesítőre fogom cserélni. Nem akarom itt reklámozni, nehogy letiltsanak, de cserepes növényről van szó :)

Ha kevesebb kókuszreszelék kerül bele, akkor még kevesebb pont, ráadásul létezik olyan sovány túró is, ami csak 0,1% zsírt tartalmaz, azzal minimálisra csökken a pontok száma.


A receptet beküldte: wanda2


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Diós túrógombóc » Hamis túrógombóc » Pehely könnyű túrógombóc » Tejbegrizes túrógombóc
» Túrógombóc kukoricadarával » Sonkás túrógombóc » Túrógombóc tepsiben sütve » Fahéjas túrógombóc
» Túrógombóc (hamis) » Nutellás túrógombóc » Medvehagymás túrógombóc » Mazsolás túrógombóc
» Túrógombóc másképp. » Egyszerű túrógombóc » Pihe-puha túrógombóc » Epres-kókuszos túrókrém


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.