Tutireceptek.hu fejléc

Sajtos húscipó recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
1 szikkadt zsemle
5 fej vöröshagyma
10 dkg sajt
50 dkg darált hús
1 tojás
pirospaprika
1 teáskanál mustár
4-5 evőkanál olaj
75 dkg burgonya
50 dkg sárgarépa
½ csokor petrezselyem
2 dkg margarin vagy vaj
őrölt bors, só

Elkészítés:
A zsemlét hideg vízbe áztatjuk, a hagymát felkockázzuk, 2 dkg sajtot lereszelünk, a maradékot felkockázzuk. A kinyomkodott zsemlét a darált hússal, a tojással, a hagymakockák 2/3-val, kevés sóval, őrölt borssal, paprikával és mustárral összegyúrjuk, majd beledolgozzuk a sajtkockákat. A masszából hosszúkás cipót formálunk, és egy evőkanálnyi olajjal kikent tepsibe fektetjük. Előmelegített sütőbe 10 percig sütjük. A meghámozott krumplikat hosszában négyfele vágjuk, és a húscipó körül elosztjuk. A maradék olajjal meglocsoljuk, sózzuk, borsozzuk, és további 30 percig sütjük. Közben ferdén vastagszeletekre vágott sárgarépát sós vízben 10 percig pároljuk, majd lecsöpögtetjük. A felhevített vajon a maradék felaprított vöröshagymát megpirítjuk. Hozzáadjuk a sárgarépát és a finomra vágott petrezselyemzöldet, majd sóval, borssal ízesítjük. A húscipót a reszelt sajttal megszórjuk, és további 5 perc alatt készre sütjük. A burgonyával és a hagymás sárgarépával körítjük.


A receptet beküldte: Polli


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Tepsiben sült sajtos karaj » Krémsajtos eperkrém » Főzött sajtos pogácsa » Sonkás-sajtos kifli
» Sajtos hús » Bögrés, sajtos muffin » Sajtos-olívás fejes saláta » Sajtos rakott hús
» Legényfogó sajtos perec » Gyors sajtos pogi » Feta-sajtos rakott krumpli » Sajtos túrókrém
» Sajtos lángos » Sajtos stangli » Sajtos répasaláta » Sajtos muffin egyszerűen


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.