Tutireceptek.hu fejléc

Erdélyi borsos-vesés marhatokány recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
70 dkg. marhalapocka, 20 dkg. sertésvese, 2 nagyobb fej vöröshagyma, 3 evőkanál sertészsír, Ízlés szerint só, őrölt fekete bors, borsikafű ( vagy csipetnyi majoránna), kristálycukor, borecet ( vagy ételecet), 1 dl. tejföl, 2 evőkanál liszt.

Elkészítés:
A vöröshagymát megtisztítjuk és apró kockákra vágjuk. A marhalapockát vékony csíkokra, a vesgté tisztítás után kis kockára vágjuk. Zsírt forrósitunk, amibe először gyengén átperítjuka vöröshagymát, majd belerakjuk a húst és a vesét is. Ízesítjük borssal, borsikafűvel, kevés sóval és felöntjük víttel.Fedő alatt majdnem teljesen készre pároljuk. Ekkor a fedőt levesszük,zsírjára sütjük, megszórjuk liszttel, elkeverjük és egy kissé átpirítjuk. Végül kevés vízzel felengedjük, hogy mártásszerű levet kapjunk. Ha szükséges utánaízesítjük pár csepp ecettel savanyítva, kevés kristálycukorral finomítva.Még egyszer jól felfőzzük. Közben a tejfölt elkeverjük, ha szükséges kissé meghígítjuk és közvetlenül a tálalás előtt az ételhez keverjük.
Tört burgonya, vagy galuska illik hozzá zöld salátával.

Elkészítési idő: 60 perc

A receptet beküldte: varbóc

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Erdélyi galuska » Erdélyi baglyos leves » Erdélyi leves » Erdélyi flekken
» Erdélyi borsos tokány » Erdélyi zakuszka » Erdélyi burgonya » Erdélyi rakottas
» Erdélyi padlizsánkrém » Erdélyi gulyásleves » Erdélyi tormamártás » Erdélyi rakott káposzta
» Kocsonya erdélyi módra » Erdélyi malacaprólékleves » Csorbaleves erdélyiesen » Erdélyi tárkonyleves


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu