Tutireceptek.hu fejléc

Jóasszony pecsenyéje recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
0.5 kg sertéstarja
2 gerezd fokhagyma
2 nagy fej vöröshagyma
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
1 evőkanál finomliszt
1 ek mustár
1 dl napraforgó olaj
4 db burgonya

Elkészítés:
A tarját felszeleteljük, és kiklopfoljuk. Sózzuk, borsozzuk, majd dörzsöljük be az összezúzott fokhagymával. A szeleteket vékonyan bekenjük mustárral, és lefedve félretesszük, hogy az egész egy kicsit összeérjen.
Addig megpucoljuk a krumplit, és egy tál vízben félretesszük. Megpucoljuk a hagymát, felvágjuk karikára, és olajon vagy zsírban szép halvány sárgára pirítjuk. Ha elkészült, kiszedjük, és félretesszük.
Elővesszük a hússzeleteket, és mindkét oldalukat belisztezzük, majd a hagymából visszamaradt zsiradékon szépen kisütjük. Amikor elkezdjük sütni a hússzeleteket, azzal egy időben odarakhatjuk a nagyobb cikkekre vágott krumplit is sülni (egy másik edényben), így az, a pecsenyeszeletekkel egy időben fog elkészülni.
A sütés után mindent csurgassunk le alaposan, vagy konyhai papírtörlőre szedjük ki, hogy ne legyen túl zsíros az étel.
A Jóasszony pecsenyéjét úgy tálaljuk, hogy egy tál aljára rakjuk a sült krumplit, a tetejére halmozzuk a hússzeleteket, majd beborítjuk az egészet a kisült hagymakarikákkal.


A receptet beküldte: Fanoli


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Borivók Pecsenyéje » Jérce jóasszony módra » Jóasszony szelet » Pecsenye jóasszony módon
» Erdészné pecsenyéje » Herkules pecsenyéje » Csirke jóasszony módra. » Kijevi csirkegolyó
» Gombásalagút » Egyben sült karaj » Almás - fokhagymás karaj » Boros házinyúl
» Sertéshúsos rizibizi » Zelleres sertéssült » Disznótoros » Burgonyán sült fasírt


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.