| Sárgabarackos sertéskaraj receptHúsételek Hozzávalók: Hozzávalók: annyi szelet rövidkaraj (csont nélkül), ahány szeletet meg akarunk enni -2 nagy fej vöröshagyma vékony karikákra szelve – persze itt is változik a mennyiség, de inkább csak növelni érdemes. -25 dkg-50 dkg sárgabarackkompót (ízlés szerinti mennyiségben), -2 dkg vaj, -1 evőkanál olaj, -4 evőkanál kristálycukor, -1 kiskanál pirospaprika, -2 evőkanál paradicsompüré, -2 evőkanál borecet (ne sima ecet legyen!), -4 evőkanál citromlé, -2 dl víz (kompótlével sokkal jobb!), -só, bors, vegeta. Elkészítés: A sót, a borsot, és a vegetát összekeverem. Ezzel a keverékkel meghintem a gyengéden kivert hússzeleteket mindkét oldalukon. A melegített olajba beletesszük a vajat, majd a húsokat mindkét oldalukon átsütjük benne. A hússzeleteket, miután átsütöttük, félretesszük. A visszamaradt zsiradékban aranysárgára pároljuk a felmetélt vöröshagymát. Egy tálkában összedolgozzuk a cukrot, pirospaprikát, sűrített paradicsomot, borecetet, citromlevet, sót, és felengedjük vízzel vagy kompótlével. Nem lesz savanyú a keverék! Az elegyet ráöntjük a megpárolt vöröshagymára és együtt főzzük 3-4 percig (takarékon). A hússzeleteket egymás mellé fektetjük egy tepsiben. Ráhelyezzük a barackokat a húsra. Ezután beterítjük egyenletesen a hagymás szósszal. Alufóliával letakarjuk, és kb. 20 percig sütjük 200-250 fokon. Zsíros tört burgonyával tálaljuk. Tanácsok: Ha sokallnátok a szószt, nem kell megijedni! A maradék lefagyasztható. Más alkalommal egy kis pirított darált hússal dúsítva, spagettivel és reszelt sajttal tálalva gyors vacsora lehet. A receptet beküldte: Rencike23 Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek: |