Tutireceptek.hu fejléc

Paradicsomos, hagymás levelestészta recept

Kategória:
 Sütemények, édességek

Hozzávalók:
4 nagyobb fej vöröshagyma
2 csomag levelestészta
10 ek olivaolaj + még egy kevés
fokhagyma
víz
paradicsom
4 fej lilahagyma
bazsalikom
kakukkfű
rozmaring

bors

Elkészítés:
Elõször készítsük elő a 4 nagyobb fej vöröshagymát, vágjuk finomra.
A 2 csomag levelestésztát előzőleg vegyük ki a fagyasztóból.
A felaprított hagymát tegyük egy lábasba 10 evőkanál olivaolajjal.
Pár percig erős lángon pirítsuk aranybarnára, majd csökkentsük a lángot.
Adjunk hozzá még egy kis olajat, a finomra vágott fokhagymát és egy kis vizet.
Kb. 1 órán át, gyakori kevergetés mellett főzzük. Rendszeresen adjunk hozzá egy kis vizet, hogy a hagyma le ne égjen.
Amikor jól megsült, töltsük egy mély tányérba, hűtsük kicsit és tegyük a hűtőbe, hogy minél előbb kihűljön.
A tepsit béleljük ki sütőpapírral, és fektessük rá a kinyújtott levelestésztát.
Széles pengéjû késsel kenjük rá a lehűtött hagymakrémet.
Jól mossuk meg a paradicsomokat, és vágjuk hosszában vékony, szabályos szeletekre, majd fektessük egymás mellé a hagymakrémes tésztára.
Hámozzuk meg a 4 fej lilahagymát, vágjuk ketté, és szeleteljük fel nagyon vékonyra.
A szeleteket szedjük szét, és hintsük meg velük gazdagon a paradicsomkarikákat.
Különbözõ zöldfűszerekkel – apróra vágott bazsalikommal, friss kakukkfűvel vagy rozmaringlevélkékkel – ízlés szerint fokozhatjuk az ízhatást.
Egyszerre azonban inkább csak egy-egy fűszerrel próbálkozzunk, tartózkodjunk a túlzásoktól. (szárított formában is nagyon finom)
A sütőt 200 fokra melegítsük elő. A lepényt sózzuk, borsozzuk, majd finoman locsoljuk meg olívaolajjal.
Tegyük a sütõ közepére, és a hőfokot csökkentsük 180 fokra.
Addig süssük, amíg a paradicsomok meg nem puhulnak, de a tészta még nem ég meg. (Kb. 20-30 perc)
Négyzetekre vágva, még langyosan tálaljuk.


A receptet beküldte: _anatha_

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Tepsis-hagymás csirke » Póréhagymás gnocchi » Hagymás pulyka comb » Fokhagymás szelet
» Tepsis hagymás krumpli » Hagymás párizsisaláta » Paradicsomos pulyka » Újhagymás spárgaleves
» Fokhagymás csirkecomb » Lilahagymás pogácsa » Fokhagymás libacomb » Fokhagymás-mustáros tarja
» Fokhagymás süllő » Fokhagymás csirke baconban » Fokhagymás újburgonya » Hagymás vajkrém


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu