Tutireceptek.hu fejléc

Csirkemájjal töltött cékla recept

Kategória:
 Egytálételek

Hozzávalók:
2 személynek:
6 db cékla
3-4 db csirkemáj
5 dkg bacon
1 db lilahagyma (kisebb)
2-3 gerezd fokhagyma
ételízesítő
őrölt fehérbors
majoranna
szerecsendió
őrölt gyömbér
olívaolaj
sajt

Elkészítés:
Lehetőleg egyforma nagyságú céklát választunk, majd jó alaposan megmossuk, feltesszüki főni. Ha megfőtt, kiszedjük a vízből, és teljesen kihűtjük, majd megpucoljuk, és a belsejébe mélyedés vájunk (óvatosan kell bánni vele, mert könnyen elreped, én mokkáskanállal vájtam ki).

Ameddig a cékla fől, elkészítjük a tölteléket. A csirkemájat, a lilahagymát és a bacont felkockázzuk. Egy serpenyőben elkezdjük pirítani a bacont. Amikor már kezd szint kapni, hozzáadjuk a hagymát, majd vékonyan beleszeleteljük a fokhagymát is. Ha kellően megpárolódott, hozzáadjuk a feldarabolt csirkemájat, és ízlés szerint fűszerezzük. Pár perc alatt, többször átkeverve készre sütjük.

A tölteléket belekanalazzuk a céklába. Egy tepsibe kevés olívaolajat öntünk, majd egymás mellé helyezzük a megtöltött céklákat. Megszórjuk egy pici őrölt gyömbérrel és egy pici őrölt borssal, majd megspricceljük olívaolajjal.

Előmelegített sütőben, magasabb hőfokon kb. 30 percig sütjük. A sütési idő vége előtt kivesszük a sütőből, reszelt sajttal megszórjuk, majd visszahelyezve addig sütjük, míg a sajt ráolvad.

Melegen tálaljuk. Nagyon kiadós és laktató.


A receptet beküldte: mese

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Töltött rántott cukkini » Almával töltött fácán » Diós töltött káposzta » Csirkemell céklás rizzsel
» Hagymás töltött tojás » Töltött pizza (calzone) » Céklás káposztasaláta » Töltött zsömle
» Almás céklasaláta » Töltött gombakosárkák » Töltött ropogós pogácsa » Családi töltött csirke
» Túróval töltött gombafejek » Töltött parika 90 naposra » Töltött szendvics » Töltött lángos

Minden jog fenntartva © 2026, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.