Tutireceptek.hu fejléc

Emeletes pulykacombok hagymásburgonya-ágyon recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
2 pulyka felsőcomb,
15 dkg edami sajt,
2 paradicsom,
1 póréhagyma,
3 paradicsompaprika,
szárnyas fűszerkeverék,
húspuhító só,
2 dl vörösbor,
őrölt bors,
3 dl tejföl,
2 sárgarépa,
2 alma,
mustár,
3 gerezd fokhagyma,
2 vöröshagyma,
30 dkg burgonya,
10 dkg étolaj.

Elkészítés:
A húst megmossuk, megtöröljük, és kicsontozzuk úgy, hogy egyben maradjon.
Ezt követően a késünkkel vékonyítjuk a húst, lehetőleg egy darabban tartva.
Nagyjából akkora szeletet kapunk, mint a tepsink szélessége.
A tepsit kizsírozzuk, és kirakjuk a karikákra vágott burgonya felével.
A burgonyát meghintjük az ugyancsak karikákra vágott vöröshagymával, majd ráhelyezzük a húspuhító sóval, zúzott fokhagymával, borssal és mustárral ízesített húsokat.
A szeletekre vágott sárgarépával folytatjuk az építkezést.
Ezt a réteget is sózzuk és borsozzuk, majd rálocsoljuk a bort.
Megöntözzük a tejföl felével, és beborítjuk a szeletelt almával, a paprikával, a póréhagymával meg a héjától megfosztott, karikákra vágott paradicsommal.
Megszórjuk egy kevés ételízesítővel, és betakarjuk a félretett burgonyakarikákkal.
Sóval, őrölt borssal ízesítjük, meglocsoljuk a maradék tejföllel, és megszórjuk reszelt sajttal. Egy kevés vizet öntünk alá, fóliával betakarjuk, és 180-200 fokos sütőben megsütjük.
Amikor a hús és a krumpli is megpuhult, levesszük a fóliát, és a tetejét rózsaszínűre pirítjuk. Hagyjuk egy kicsit hűlni, és kockákra szeletelve kínáljuk.
Párolt rizs vagy burgonyapüré, valamint nyáron hideg kompót, télen befőtt illik hozzá.


A receptet beküldte: CILUSKA


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Emeletes diós sütemény » Emeletes sportszelet » Emeletes kedvencünk » Fincsi emeletes élvezet
» Emeletes hús » Emeletes kebab szendvics » Emeletes élvezet. » Emeletes kekszes krémes
» Emeletes vagdalt hús » Emeletes Sertésborda » Színes emeletes szendvics » Bujtatott porkolt
» Tejszínes mustáros hús » Vendégváró csülök » Csirkés paella » Csirkemell pehelybundában


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.