Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Tutireceptek.hu fejléc

Barátfüle gombával töltve recept

Kategória:
 Tésztafélék

Hozzávalók:
A tésztához:
25 dkg liszt
3 tojás
1 kávéskanál só

A töltelékhez:
50 gomba
1 kisebb vöröshagyma
1 evőkanál liszt
negyed kávéskanál őrölt bors
1 kis csokor petrezselyemzöld
1 kávéskanál só
1 kávéskanál őrölt pirospaprika
1 evőkanál olaj

Elkészítés:
Az olajon üvegesre sütjük az finomra aprított vöröshagymát, majd hozzáadjuk a megtisztított, apróra vágott gombát. Sóval, borssal, pirospaprikával fűszerezzük. Addig főzzük, míg a gomba leve nagyjából el nem párolog. Hozzáadjuk a petrezselymet, fél percig kevergetjük, megszórjuk a liszttel, még egy percig főzzük, majd kihűtjük.
A tésztához a hozzávalókat simára gyúrjuk. Fél óráig letakarva pihentetjük. Ezután alaposan belisztezett deszkán vékonyra (1 milliméteresre) nyújtjuk, és 7-8 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval korongokat szaggatunk belőle. A tésztakorongok szélét nagyon vékonyan megkenjük vízzel. Minden körlap közepébe egy kiskanálnyi tölteléket halmozunk, aztán a korongokat félbehajtjuk, rá a töltelékre, a széleket jól összenyomkodjuk.
Enyhén sós vizet forralunk. A barátfülét a forrásban levő vízbe tesszük és azután, hogy a víz felszínére jött, még 5 percig főzzük.
Tálalhatjuk tejföllel meglocsolva, sajttal megszórva, különböző mártásokkal (pl. gombamártás, paradicsommártás vagy vadas), de levesbetétként is.


A receptet beküldte: Fanoli


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Padlizsánragu gombával » Fokhagymás omlett gombával » Gombával rakott krumpli » Zúzaragu gombával
» Füge töltve » Sertésmáj gombával » Sertésborda töltve. » Rakott burgonya gombával
» Fasírt sajttal töltve » Cukkini tök töltve » Szilvalekváros barátfüle » Jégsaláta gombával
» Pecsenye gombával » Párolt káposzta gombával » Csirkemell töltve » Néró csokival töltve


Minden jog fenntartva © 2019, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat és adatvédelmi tájékoztató | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.