Tutireceptek.hu fejléc

Hegyi pörkölt. recept

Kategória:


Hozzávalók:
fejenként:
fél kiló vaddisznóhús, (legyen benne oldalas is) vagy ugyanennyi marhalábszár,
egy setésköröm négyfele vágva,
fél fej öklömnyi vöröshagyma,
egy öklömnyi krumpli,
hüvelykujjnyi füstölt szalonna,
zsiradék, só, csemege pirospaprika, piros arany, köménymag, mustár, egy üveg vörösbor, erős paprika, fokhagyma vagy fokhagymakrém.

Elkészítés:
A hagymát kellő zsiradékon aranysárgára pirítjuk. Ráöntjük a csemege fűszerpaprikát, néhány gyors keverés után egy kevés vízet öntünk rá, ezzel kész a szaft alap.
Rátesszük a disznó vagy marhahúst, megsózzuk, és nagy lángon, erőteljes keverés közben addig sütjük, amíg a hús kifehéredik és levet ereszt.
Ekkor hozzátesszük a körmöt, az apróra vágott füstölt szalonnát, a köménymagot, erős paprikát, ha kevés a leve (biztosan kevés), egy kis vízet.
Kinyitjuk a borosüveget és kortyintunk egyet, mert innéttől jó 1,5-2 óráig nincs más dolgunk, mint megakadályozni a hús odaégését és közben poharunkat időnként újra tölteni. Ha zsírjára sül a hús, öntünk utána egy kis vízet. Néha megkóstoljuk a szaftot, pótoljuk az esetleg hiányzó sót, paprikát ( inkább piros arannyal), köményt és az erős paprikát. Közben megpucoljuk és felaprítjuk a krumplit hüvelykujjnyi darabokra.
Jó másfél órás rotyogás után, amikor a hús már kezdi elveszíteni a gumi állapotot, de még nem puha, beleöntünk a pörköltbe egy kevés vörösbort, némi mustárt, és a zúzott fokhagymát, végül a felaprított krumplit.
Innéttől kb fél óra múlva puhul meg a krumpli. Ha eltaláltuk, akkor már a hús is puha, ha nem, pechünk van, mert ha tovább főzzük, a krumli szétesik. Közben folyamatosan rázogatni kell, mert egyre sürüsödik és könnyen odakozmál.

Ha kinn a természetben főzzük, bográcsban célszerű. Ha elő akarunk készülni a művelethez, otthon a krumpli beletétele előtti állapotig bezárólag elvégezhetjük a műveletet, a bográcsban forralunk egy kevés vízet, beletesszük a lábasban hozott, kocsonyásra merevedett, majdnem kész pörköltet, felforraljuk, és mehet bele a krumli.


A receptet beküldte: almeno


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Szőlőhegyi rántott tojás » Csukapörkölt. » Körömpörkölt... » Vaddisznó pörkölt.
» Sertés láb és fül pörkölt. » 30 perces csirkepörkölt. » Vadászpecsenye » Boros libapecsenye
» Áfonyás őzmedalionok » Párolt-sült nyúl vadasan » Fokhagymás vadlibamell » Fácán forgónyárson
» Zöldborsós vadkacsaragu » Olaszos-almás vadkacsamell » Bakonyi fácánmell » Párolt vadkacsa


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.